Csuszka (Sitta europaea)

Kisméretű énekesmadár, amely könnyen felismerhető a fajra jellemző testtartásáról és tollazatának különleges szín-összeállításáról, viszonylag hosszú csőréről és viselkedéséről. Csuszka éneke is jellegzetes, „dvip” hang. A hím a terület védelmét és a párválasztást kicsit eltérő hanggal jelzik.

A fejen, a háton és a szárnyakon a tollazat kékesszürke, a hasa pedig vöröses-fehér. Az orcák fehéresek, és a fekete szemöldök egészen a nyakig, a szárnyak tövéig húzódik amely így egy sötét szemkötőre hasonlít.

Csuszka

Enyhe a szexuális dimorfizmusa, tehát ivari kétalakúság csak kis mértékű. A farok alatt, fehéres mintázatú foltok láthatóak, amelyek kontrasztban vannak a vöröses alapszínnel, a hím esetében ez hangsúlyosabb.

A csuszka a fajra jellemző testtartással gyakran megfigyelhető, ahogyan élelmet keresve fejjel lefelé halad a fa kérgén.

Testhossza 12-14,5 cm, súlya 17-28 g.

A nemzetség neve a görög sitte - madár szóból származik, a faj neve a latin europaea - európai szóból származik, utalva a faj elterjedésére. Magyar nyelvű elnevezése a viselkedésére utal, a csuszka – a fákon történő közlekedő-, szinte csúszó mozdulatot hivatott leírni.

A faj elterjedt, szinte egész Európát, Északnyugat-Afrikában, Ázsiában pedig Oroszország déli részén, Észak-Mongóliában, Északkelet-Kínában, Japánban és a Közel-Kelet széttagolt területein. Hazánkban jelen van az ország szinte egész területén kivéve egyes nagyobb szántőföldeket.

A csuszka az öreg erdőket kedveli és szívesen fészkel lombhullató, főként tölgyerdőkben, valamint vegyes erdőkben de előfordul parkokban, kertekben, gyümölcsösökben, temetőkben és minden olyan helyen ahol a fák kora és sűrűsége kedvező a faj számára. Friss telepítésű erdőkben, a fiatal még nem odvas fák nem biztosítanak megfelelő körülményeket a faj szaporodási igényeinek, de ettől függetlenül ezekben a fiatal erdőkben is megjelenik, táplálékszerzés céljából és ha megfelelő méretű, tehát B-típusú madárodúra talál akkor azt általában el is foglalja.

Az előfordulási helyén, nem csak erdőkben de parkokban, udvarokban elhelyezett mesterséges fészekodúkat gyakran elfoglalja.

Mindenevő faj, a költési időszakban főleg rovarokkal és azok lárváival táplálkozik. A növényi alapú tápláléka főként magvakból, diófélékből és rügyekből áll, kedveli a bükkmakkot és más olajos magvakat. Általában úgy táplálkozik, hogy felmászik a fák kérgére, és eltávolítja a kéreg vagy a korhadó fa kis részeit, hogy hozzáférjen a számára tápláló rovarokhoz annak lárváihoz vagy petéihez.

A hideg évszakban gyakori látogatója a parkokban, kertekben, udvarokban elhelyezett madáretetőknek. Megfigyelések alapján főként a napraforgómaggal feltöltött etetőket kedveli, ami nem meglepő, hiszen nyári étrendjében is gyakoriak az olajos magvak.

Nem vonuló madár, sőt, általában a nyári fészkelőhely közelében tölti a telet is, ettől függetlenül teljes territóriumuk mérete kettőtől tíz hektárig terjed.

A csuszkák költési időszaka április-májusban kezdődik, esetenként ha tavaszi felmelegedés elég korai, illetve olyan zónákban ahol a mikroklíma megengedi akkor már akár márciusban. A tojó 4–13 tojást tojik, amelyeket 13–18 nap alatt költ ki. A fiókákat az odúban mindkét szülő eteti és 19-29 nap múlva hagyják el azt, a szülők még további 8-14 napig gondozzák őket, ezután önállósulnak.

A fészket általában faüregekbe építik, gyakran harkályok által vájt üregekbe és ha más madárfaj, például seregélyek nem foglalják el azt, akkor akár évről évre ugyanabban az odúban költenek. Megfigyelték, hogy a csuszka egyes esetekben megváltoztatja az üreg bejáratának átmérőjét, de nem nagyobbra módosítja azt, hanem pont fordítva a számára túl nagy bejáratot sár segítségével részben eltömíti, szűkíti a bejárati nyílást. A fészek bélelését kéregdarabokból, vékony facsíkokból és egyéb növényi anyagokból készítik.

A csuszkák általában monogámok és egy életre választanak párt, azonban egy Németországban végzett genetikai vizsgálatsorozat azt állapította meg, hogy a fiókák közel tíz százaléka nem a tojó párjának leszármazottja hanem a közelben fészkelő más párok hímjének utódja.

Természetes ellensége a karvaly.

A fajt fenyegető főbb veszélyek, más odúlakó fajhoz hasonlóan az erdei élőhelyek elvesztése, a modern erdőgazdálkodással járó negatív hatások, az urbanizáció egyre nagyobb terjedése amely egyes esetekben az élőhelyek feldarabolásához vagy megszűnéséhez vezet. Habár nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy a csuszkákat nem fenyegeti globális veszély, mert létszámuk ritkulása csak egyes zónákban, kis populációkat érintő probléma, mivel a faj elterjedési területe hatalmas és folyamatosan bővül így nagy egyedszámmal bír.

Parkokban és más az ember által lakott területen található balesetveszélyes idős fák kivágása csökkenti a csuszkák fészkelési lehetőségeit de a megfelelő paraméterekkel rendelkező, jól megválasztott helyre történő madárodú kihelyezésével segíthetjük a faj reprodukcióját.