A vadmacska (Felis silvestris)

A vadmacska kisméretű ragadozó amely Közép- és Dél-Európában, valamint Nyugat-Ázsiában és Afrikában is elterjedt. Európában a vadmacskák főleg vegyes vagy lombhullató erdőkben élnek, de a világ más részein élőhelyük a sivatagtól az alpesi rétekig terjed. Kedvelik a sűrű és csendes erdők nyújtotta biztonságot, természetes üregekben vagy elhagyatott róka odúkban bújnak meg, itt nevelik kicsinyeiket.

Vadmacska

Első pillantásra a vadmacska szinte bármelyik alfajának egyedei összetéveszthetőek a házimacskával – ami nem meglepő, mert kutatások bizonyítják, hogy mind a házi mind a vadmacska közös őse az afrikai Felis silvestris lybica. Tehát a vad-, és a házimacska ilyen mértékű hasonlósága érthető hiszen egy családhoz tartoznak. A két faj azonban kissé különbözik, és nem csak megjelenésében. Ha ismerjük a két faj jellegzetes vonásait akkor meg tudjuk különböztetni azokat egymástól.

Ha jól megfigyeljük a különbségek tisztán látszanak. Például az európai vadmacskák általában nagyobbak, mint a „közönséges” házimacskák, hosszabb és vastagabb szőrzetük van, nagyobb a fejük és laposabb az pofájuk. A vadmacska farka fekete csíkokkal díszített és rövidebb, tompa fekete hegyű.

Nem csak fiziológiai különbségek láthatóak, de viselkedésbéliek is, így ha kicsit alaposabban tudjuk elemezni a vadmacskát biztonságosan megkülönböztethetjük azt házi társától.

A vadmacska teljes hosszában ugyanolyan vastag farokkal rendelkezik, még a farok hegye is vastag és lekerekített. Mindig van egy 4-5 cm hosszú fekete terület, ezt követi néhány fekete gyűrű, jól meghatározott és jól megkülönböztethető, majd néhány további sötét, de enyhén kontúrozott gyűrű. Tipikus macskafogazattal rendelkezik, de arányosan nagyobb és erősebb fogakkal, mint a házimacska.

A hímek általában szürkébbek, a nőstények inkább sárgább árnyalatúak. A nyakterületén látható egy fehér-sárga folt, a homlokon pedig néhány fekete csík amelyekből a belsők hátranyúlnak. A lábak belső oldala sárgább árnyalatú, míg a külső részen fekete keresztirányú csíkok láthatóak.

A vadmacska testének hossza az életkörülményei-, főként a fiatalkori táplálkozás és az élőkörnyezet hőmérsékletének függvényében változhat. Átlagosan 45-60 cm-t (de egyes hímek elérhetik a 100 centiméteres méretet is), a farok 25-40 cm, tömegük 3-8 kg. Az afrikai alfajok általában kisebbek és világosabb színűek.

A vadmacska kiváló érzékszervekkel felruházott ragadozó, hallása és látása valóban figyelemre méltó. Úgy támad, mint minden klasszikus macska, hosszas les után, vagy lassú surranást robbanásszerű ugrás követ. Ha elhibázza, többé nem üldözi elszökött zsákmányát, hanem egy újabb vadászkísérletre tartalékolja az energiáját.

Mint a macskafélék általában a vadmacska is kiváló futó, de csak rövid távon.

Mérettől függetlenül szinte bármilyen rágcsálót elkap és el is fogyasztja, a mezei és erdei egerektől a nyulakig. De nem riad vissza a gyíkoktól, a békáktól. Patakok mentén élő egyedek gyakran halásznak és kifogott zsákmányaikat meg is eszik, de kedveli a szárnyasokat is a verébtől a fajdkakasig mindenféle méretű madarat elfogyaszt.

Egyes megfigyelések szarvasra támadó vadmacskákat is említenek.

A hiúzhoz hasonlóan magányos állat, de a párzás során csoportos megjelenése is megfigyelhető. A vadmacska február-márciusban párosodik, és körülbelül 70 napos vemhesség után a nőstény 2-4 kiscicát hoz világra. A kicsik 10-12 napig vakok, de gyorsan fejlődnek, megfigyelések szerint egyes fiatal egyedek már egy hónapos korukban követhetik anyjukat a vadászatra. Körülbelül 3 hónapos kortól képesek az önálló vadászatra.

Ahogy a fiatal egyedek nőnek, anyjuk elkezdi megtanítani őket vadászni, először élő táplálékot hoz az odúba, gyakran zsákmányul ejtett madarat, nyulat de láttak már kicsinyeit nevelő vadmacskát amely rókát ejtett áldozatul és vitte a kicsinyeinek. A fiókák öt-hat hónapos korukban válnak teljesen önállóvá.

A vadmacskák vizelettel és ürülékkel is jelölik területeiket, de hangosan, nyávogva és morogva is kommunikálnak, hogy figyelmeztessék a betolakodókat.

A vadmacska párzási időben jellemzően a perianális mirigy által termelt szaganyaggal jelöli területét, de ez a szagváladék a partner vonzására is alkalmas. Egyes hipotézisek szerint ez a szag ellenőrizetlen agresszivitást vált ki a területen élő hiúzokból.

A vadmacskákra jellemző furcsa nyávogó hangot az emberek legtöbbször a párzási időszakhoz kötik, úgy hiszik ez a macskák közötti hívogató-, vagy terület kijelölő viselkedés része, azonban sok esetben megfigyelték, hogy a felnőtt éhes egyedek segélyhívásszerűen nyávognak.

A macskák testhosszuk ötszörösét képesek ugrani, ami emberi értelemben ez egy medencehosszú ugrásnak felelne meg.

A macskák éjjel ötször jobban látnak, mint az emberek – különösen, ha a célpont mozog – még akkor is, ha nem tudnak annyi színt megkülönböztetni, mint az emberi szem.

A vadmacska Magyarországon 2012 óta fokozottan védet. A faj fennmaradásának fő veszélyét a hibridizáció jelenti, mivel a házimacskák száma meghaladja a vadmacskák számát és ezek gyakran gazdátlanul elvadulva élnek és a két faj között így gyakran létrejön a keresztpárzás. Egyes vadmacskákon végzett genetikai vizsgálatok alapján a szakemberek szerint már szinte nincs teljesen vad vérvonal.