Téli madáretetés



A hideg évszak beköszöntével lassan eltűnnek a rovarok, férgek és egyre kevesebb a madarak által fellelhető cserje-, és a virágmag. Lassan lehullanak az utolsó gyümölcsök is és szárnyas barátainknak egyre nehezebb élelemhez jutni.

Azok a madarak, amelyek, télen nálunk maradnak, illetve északi országokból hozzánk költöznek az enyhébb telek miatt, általában ellenállnak az alacsony hőmérsékletnek, és legtöbbjük képes megfelelő mennyiségű élelmet is felkutatni magának, de a hideg évszak néha kihívást jelent számukra is, mivel sok klasszikus táplálékforrás eltűnt vagy megfogyatkozott. Amikor kevés az élelem a madarak több időt és energiát fognak elhasználni a táplálék megszerzésére. Sokuk az ember által lakott zónákba, kertekbe, lakóparkokba is bemerészkedik, gyakran, nagy számban gyűlnek össze a házak közelében alternatív táplálékforrást keresve.

Ha szeretnénk segítséget nyújtani a vadon élő madaraknak, akkor kihelyezhetünk etetőket számukra amelyeket gondos odafigyeléssel, gyakran, akár naponta feltöltünk kedvenc eledelükkel.

Ha megfelelő táplálékot tudunk biztosítani akkor a cinege, veréb, tengelic, csuszka, széncinege, feketerigó és sok más madár is szívesen látogatja majd az általunk kihelyezett etetőt vagy etetőket amennyiben ott könnyen talál táplálékot vagy akár menedéket.

Az etetőket ajánlott úgy elhelyezni, hogy az a madarak számára jól látható és könnyen megközelíthető legyen. Kihelyezhető madáretető az erkélyre, teraszra, kertbe, kerítésoszlopra, gyümölcsösbe vagy akár az erdő széli fákra.

Madáretető piros tetővel Madáretető piros tetővel

Ha az etetőt lakott terület közelében helyezzük el akkor fontos, hogy lehetőleg ragadozóktól védett legyen, tehát a macskák vagy más állatok ne mászhassanak rá. Ugyanakkor az is fontos, hogy az etetőt olyan helyre kell helyezni, amelyet a madarak zavartalanul megközelíthetnek és könnyen hozzáférnek.

Vannak olyan madarak, amelyek táplálkozás közben nem távolodnak el az etetőtől, de jó ha van a közelben egy fa, sövény vagy bokor, amin megpihenhetnek, vagy amelynek ágain elfogyaszthatják az etetőkből kiszedett táplálékot.

Javasolt, hogy egy kertben két-, háromféle etető legyen, különböző madárfajoknak. Minden etetőbe más és más eleséget ajánlott kihelyezni, így az odaérkező madarak kiválasztják kedvenc etetőjüket.

Melyek a megfelelő táplálékok a madarak számára?


Télen nagyon fontos a magtakarmányozás. A madarak sok táplálékot fogyasztanak, hogy az energiává alakítsák a testhőmérsékletet megfelelő szinten tartására.

Széncinegék a madáretetőn Széncinegék a madáretetőn

A táplálékot lehetőleg hajnalban vagy kora reggel kell az etetőkbe tenni, hogy a korán induló éhes madarak megtalálják, természetesen a későn ébredők napközben is elvégezhetik ezt a feladatot. A madaraknak főként olajos (magas kalóriatartalmú) magvakra van szükségük ahhoz, hogy túléljék a fagyos téli éjszakákat. A rovarevő madarak számára a napraforgómag az egyik legjobb élelem, de nem minden madár fogyasztja szívesen ezt a táplálékot.

A napraforgómag helyet vagy mellett, a madarak szívesen fogyasztják a drágább a kendermagot, illetve tökmagot, kölesmagot azonban ezen utóbbi magvak kevésbé táplálóak. Ezen kívül etethetjük a madarakat durvára őrölt kukoricadarával, rizzsel és zabbal, burgonyahéjjal, sárgarépával vagy más zöldségekkel, különböző gyümölcsökkel, például almadarabokkal, dióbéllel, aszalt vagy szárított bogyókkal.

A különböző madarak a csőr típusától függően különböző típusú táplálékot részesítenek előnyben. Vannak olyan madarak, amelyek lágy táplálékot esznek mint például a puha gyümölcsdarabok vagy azok aszalt változata, mint a mazsola, illetve olyanok, amelyek szeretik a magvakat kölest a tökmagot vagy akár a diót. A diót természetesen ajánlott feltört vagy teljesen pucolt formában kínálni a madarak számára, mivel a legtöbb szívesen látott kistestű énekesmadár nem képes azt maga feltörni.

Széncinege faggyút eszik Széncinege faggyút eszik

Ha még egyáltalán nem etettünk madarakat, vagy nem tudjuk, hogy az adott vidéken milyen madarak fogják a kihelyezett etetőket látogatni, a legjobb ha többféle élelmet kínálunk számukra és amelyekből a legtöbb fogy azt rendszeresen pótoljuk.

Nagyon hideg időszakokban zsírosabb állati eredetű táplálék (faggyúgolyó vagy disznózsír) hozzáadása javasolt. Szalonna (sózatlan és füstöletlen), főtt hús (pl. ételeinkből megmaradt), főtt tojás, sajt - mindezt nagyra értékelik az éhes szárnyasok, amelyek mindent felfalnak, hogy biztosítsák maguknak a szükséges kalóriamennyiséget a fagyos éjszakák túlélése.

Egyes állati eredetű termékek nagyon táplálóak és a madarak is kedvelik, ilyenek a szalonna (sózatlan és füstölt), disznózsír, főtt tojás, sajt, egyéb növényi zsírok pl. a margarin. Ezekből a magokból, olvasztott disznózsírba vagy faggyúba ágyazva keverék készíthető, amely aztán a hidegben megkeményedik, megfelelő módon elkészítve hasonló a boltokban kapható cinkegolyókhoz.

Mindig szükség szerint állítsa be a táplálék mennyiségét, és ne hagyja, hogy az étel vagy azok maradékai nagy mennyiségében felgyűljenek az etetőkben vagy azok körül.

Milyen ételt ne tegyünk a madáretetőkbe?


Sós magvakat soha nem szabad a madáretetőbe helyezni, mert a só káros lehet a vadmadarakra. A pörkölt vagy hőkezelt mag sem jó. Kenyérrel, keksszel és egyéb péksüteménnyel sem szabad a madarakat etetni, tehát ezek az ételek sem kerülhetnek a vadon élő madarak étrendjébe (hamis jóllakottság érzést keltenek és nem tartalmaznak elegendő tápanyagot). Soha ne adjunk fűszeres ételt, mert a madarak emésztőrendszere nem alkalmazkodott ehhez a számukra természetellenes ételhez.

A házi kedvenceknek vásárolt eledelekkel se etessük a vadmadarakat, tehát ne adjunk nekik kutya-, vagy macskaeledelt, de más háziállat, például a kalitkában tartott papagájok számára készült élemmel se kínáljuk a kertünkbe látogató énekesmadarakat.

Mikor helyezzük ki az ételt?


A legjobb kora reggel kihelyezni az élelmet, hogy a madarak minél hamarabb tudják kompenzálni az éjszakai energiaveszteségüket, de délutáni kihelyezés sem okoz gondot, mert ha nem fogyasztják el aznap akkor a másnap hajnali első látogatóknak is marad belőle. Az etető méretétől függően ügyelünk a gyakori feltöltésre, és ne hagyjunk túl hosszú szünetet 2 utántöltés között. A madarak hajlamosak gyorsan hozzászokni a táplálékforráshoz, ezért ha elkezdtük őket etetni akkor ne álljunk le a rendszeres utánpótlással mert a madarak hamar függővé válnak, így egy hirtelen és hosszan tartó megszakítás megnehezíti a dolgukat.

Ha tartós hó-, vagy jégréteg van a talajon, célszerű az etetést március végéig folytatni.

A madáretető felépítése.


A megfelelő konstrukció megvalósításához nagyon sok olcsó és praktikus tippet találhatunk és ha van otthon néhány deszka darabunk, azokat összeállíthatjuk tetős ház formájában.

Rusztikus madáretető Rusztikus madáretető amely nyáron is dísze lehet a kertnek

Egy darab deszkából és néhány lécből kialakítható egy tálca és a ház pillérei, tető pedig lehet lemez vagy szintén valamilyen faanyag. Ha az etetőt nem tetővel védett helyre szeretnénk kitenni, hanem a szabad ég alá és élettartamát több évre tervezzük akkor lehetőleg tömör fa anyagból dolgozzunk és ne használjuk sem rétegelt furnérlemezt sem forgácslemezt.

A legegyszerűbb és sokak szerint leggazdaságosabb megoldás egy műanyag palack használata, amelyet megtöltünk magokkal, és két - három helyen kilyukasztjuk. A lyukakon keresztül a madarak kiveheti a magot a palack-tartályból, de gondoskodnunk kell megfelelő leszállóhelyről is, és ha a palackot függesztve szeretnénk elhelyezni akkor a leszálló, vagy kapaszkodó részeket a palackon kell kialakítani.

Akik nem szeretnek barkácsolni vagy alapanyag és szerszámok hiányában nincs lehetőségük rá, azok számtalan elkészült termékből választhatnak, vásárolhatnak kész termékeket.

Ha panelházban lakok, ha nincs erkélyük akár az ablakpárkányra is elhelyezhetnek valamilyen adagolót. Etetőként használhatnak csészealátétet vagy virágtartókat, amelyekben télen élelmet helyeznek a madaraknak, tavasszal pedig muskátlit vagy más balkonnövényt ültetnek bele. Ha az 5. emelet felett lakunk, akkor nincs értelme az ablakpárkányon etetni, mert a madarak nem emelkednek olyan magasra. Aki találékony, bármilyen más anyagot is felhasználhat etető készítéséhez, a lényeg, hogy egyszerű módon valamilyen edényt alakítson ki.