Madárodú az öreg almafában

Valamikor sok-sok évvel ezelőtt egy nyári vakáció felhőtlen szabadságának mámorában a kertbe vezető úton a szorgos méheket néztem ahogy a virágokon a nektárt gyűjtögetik, míg egyszer csak furcsa hangokra lettem figyelmes.

Természetes madárodú

A kopácsolás egy öreg almafa irányából jött. Lassan közelebb osontam, hogy lássam ki vagy mi felel a hangokért. A kitaposott kerti ösvény mellett állt és szerencsére gyökérsarjaiból megújulva még ma is áll az öreg almafa, mellette szőlősor, amely a nyár közepén már dús erdőként hatalmas hosszú egybefüggő bokorként eltakart, lehetőséget adva, hogy rejtőzködve megközelítsem a helyszínt. Megkerülve a szőlőt, lassan kúsztam az almafa felé, mígnem megpillantottam a tettest.

Az almafa oldalában egy harkály kopácsolt. Első alkalom volt amikor láthattam, ennek a keményfejű madárnak az odúépítését. Sokszor figyeltem már ahogy átrepült a birtokon, furcsa hullámzó röpte mindig lenyűgözött. Most ott kapaszkodott a fa törzsén és a bokrok takarásából figyeltem, ahogyan a csőrét a kivájni kívánt pontra helyezi majd eltávolítja és odacsap.

Harkály

Hosszasan figyeltem, ahogy a harkály dolgozott, csapott és tépte a csőrével a darabokat, a lehulló forgács olyan volt mint amikor valaki egy hatalmas fűrészel darabolta a tűzifát. Aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy ez a madár tönkreteszi az én almafámat, azt az almafát, amelyet még anyai nagyapám ültetett valamikor rég, még az én születésem előtt. Nagyapám, akit én nem ismerhettem, fát ültetett és az a fa itt áll és ez a madár most szétdarabolja.

Felugrottam rejtekemből és elzavartam a madarat aztán hosszasan néztem a fába vájt mélyedést. Piszok madár, tönkreteszi, megöli az almafámat, gondoltam.

Aztán napokig korán keltem, figyeltem az almafát, őrt álltam, ha jött a harkály elkergettem, míg egy napon az utcában lakó egyik öreg szomszédnak meséltem a harkályról és arról, milyen harcban állok vele. Gyakran átjártam az öreghez. A ház mellett a tornác régi fa oszlopainak díszített összekötőelemeit már sűrűn benőtte a szőlő, s az öreg gyakran üldögélt ott az árnyékban. Sokszor beszélgettem vele mindenféle dologról, a gyermekkoráról, az életről, a természetről.

Az öreg elmondta, hogy a harkály az erdők doktora, és ahol ez a madár jelen van ott minden rendben van a fákkal, mert ha a fát valamilyen fanyüvő rovar támadta meg akkor azt a harkály elpusztítja és akkor is ha csak úgy fér hozzá hogy az egészségesnek tűnő fát kilyuggatja, ez a természet rendje és hagyjam a madarat odút építeni. Azt mondta, ha valaki beleavatkozik a természet rendjébe az csak úgy tegye, hogy azzal állatnak és növénynek javára szolgáljon.

Elgondolkodtam azon amit az öreg mondott és még aznap eldöntöttem, meg fogadom szavait és hagyom a harkályt dolgozni.

Ettől a perctől kezdve már nem álltam őrt, de napközben sokszor odaosontam figyelve mikor tér vissza újra, hogy folytassa félbehagyott munkáját. Másnap reggel is korán keltem és utam egyből az almafához vezetett, hogy lássam jön-e a madár, és jött. Kora reggel volt, legalábbis ahhoz képest amikor én annak idején keltem.

A harkály újra ott volt és én csöndben, a szőlőlevelek takarásából figyeltem munkáját, mozdulatlanul lestem ahogy dolgozik. Amikor véletlenül megmozdultam a madár egyből észrevett és elrepült, de hamar visszatért. Napokig dolgozott az odún és én ha csak tehettem ott figyeltem, hogy lássam hogyan készül a költőhelye, igaz akkor még azt hittem lakást készít ahova majd beköltözik, ahova majd évszaktól függetlenül minden nap visszatér.

Az odú elkészült és ezután már csak azt láttam, ahogy a harkály megérkezik, bebújik az odúba majd kis idő múlva kirepül.

A néha érkező és elrepülő madár már nem volt oly érdekes, mint az odúját építő így nem figyeltem, megfeledkeztem róla, míg egy napon az almafa mellett elhaladva halk csipogást halottam, közelebb mentem és az odúból kismadarak hangja hallatszott, de látni nem lehetett azokat.

Repülő harkály

A kismadarak nemsokára kirepültek az odúból és a felnőtt harkályok is elhagyták azt, ott állt üresen, mígnem a következő tavasszal egyszer csak újra madárcsipogás hallatszott az odúból.

Az előző évhez hasonlóan figyelni kezdem remélve, hogy a harkálycsalád visszatért hozzánk, a mi kertünkbe. Boldog voltam, hogy nem hagyták el végleg otthonukat, de a hirtelen jött öröm nem tartott sokáig. Az almafához egyszer csak egy nem túl szép szürkés-barna kicsit pöttyös madár érkezett. Nem ismertem milyen fajta lehet, így hosszasan figyeltem s aztán szaladtam a szomszéd öreghez, hogy elmeséljem neki egy bitorló odúfoglaló madár van a kertünkben.

Az öreg ismerte a madarat, azt mondta az egy seregély, abból a madárrajból származik amely egész nyáron ott portyázik a kertek gyümölcsfáin, amelyek ellen madárijesztőket készítettünk és megígértette velem, hogy nem bántom, nem zavarom el, hiszen fiókákat nevel és emlékeztetettet az azelőtt évi intelmére, hogy a természetbe csak annak jobbá tétele érdekében szabad beavatkozni.

Seregély

A seregély felnevelte fiókáit és kiröpültek az örökölt odúból, s én vártam, hogy új lakó érkezzen de azon a nyáron nem jött már madár. Lassan elmúlt a nyár, eljött az ősz az idő lehűlt, s valamikor november tájékán megjelentek a széncinegék, de ők sem költöztek be. A tél folyamán etettem a kertbe látogató madarakat és figyeltem az odút, reménykedve, hogy új bérlője érkezik.

Fiókáit etető seregély

A tél után megjött a tavasz, a hó elolvadt és én csak vártam, hogy érkezzen egy madár amelynek megtetszik az öreg almafába vájt lakás. Lassan kizöldült a táj, sárga pitypangok nyíltak a kertben, felébredtek a téli álmot alvó rovarok, de az odúra új foglaló nem érkezett.

De amit én nem tudtam azt az öreg igen. Átmentem hozzá és megkérdeztem, szerinte miért nem jön új madárlakója az odúnak? Elmondta, hogy egy odú nem örökre készül, az elhasználódik, feltelik fészekanyaggal, ürülékkel és így a madarak már nem foglalják el, nem használják azt.
-Ki kellene tisztítani, mondta.
De az nem egyszerű, mert egy fába vájt odút az ember csak nagyon nehezen tud kitisztítani. Azt ajánlotta készítsek én magam odút a madaraknak, de olyat amely tisztítható és aprólékosan elmagyarázta mit hogyan kell csinálni, hogy az kedvező legyen a lakói számára.

Talán tíz éves lehettem, ekkor készítettem az első madárodút, úgy ahogyan az öreg tanácsolta.

Az odút hamar birtokba vették első lakói és ennek a sikerélmenynek hatására újabb és újabb madárlak készítésébe fogtam és a körülöttünk élő állatok, madarak és növények szeretete és tisztelete belém ivódott, köszönhetően a harkálynak aki odút vájt az almafámba, a seregélynek aki későbbi lakója volt és az öregnek aki megtanította nekem, hogy a természetbe beleavatkozni csak úgy szabad ha azzal jót teszünk és segítjük az ott élő fajokat.

Egy régi madárodú

Az almafa még ma is ott áll, igaz nem az öreg törzsével, hanem gyökérsarjaiból megújulva, méretes lombkoronát nevelt és a nyár közepén finom édes almával kínál minden arra tévedőt, én pedig akárhányszor beleharapok egy almába eszembe jut a harkály aki odút vájt magának az almafába.