Füsti fecske, Molnárfecske, Parifecske



Füstifecske

(Hirundo Rustica)

Felsorolásunk első tagja a villás-farkú füstifecske, amely gyakori vendége istállóknak, és egyéb mezőgazdasági épületeknek. Ez a madár megszokta az ember közelségét és ha teheti épületek belsejébe rakja a fészkét, de az eresz alatt is szívesen fészkel, de barlangokban, sziklapárkányok alatt is találkozhatunk ennek a madárnak a különleges sárból készült fészkével.

Füsti fecske A füsti fecske

Villás farkú apró madár, amely egy valóságos repülő akrobata. Rovarokkal. Főleg legyekkel és szúnyogokkal táplálkozik, amelyeket repülés közben kap el. Nyári reggeleken gyönyörűséges énekével szórakoztatja környezetét.

Tömör sárból készült fészkét gyakran láthatjuk ereszek alatt, istállókban és más mezőgazdasági épületekben, de ha a hely szimpatikus számára akkor garázsba is beköltözik. Fészkét általában más fészkek közelébe rakja, de nem közvetlenül azok mellé. Társasági madarak, de a tisztes távolságot általában betartják egymás között. Fészkeik között legalább egy fészeknyi szabad helyet hagynak.

A füstifecskék fészke felül nyitott és a mennyezettől legalább 5-10 centiméter távolságra építik azokat.

A villás farkú füsti fecske egy évben két fészekalja kis fecskét nevel, 4-6 tojást rak amelyeken túlnyomó részt a tojó fészkel, de a hím is besegít néha. Tavaszi költés májusban a nyári pedig júliusban van és mindkettőt követően körülbelül két hét a fiókák nevelése, amelyet a szülők együtt végeznek.

Füsti fecske A füsti fecske fészkén

Füsti fecske tudományos nevén Hirundo Rustica – angolszász nyelvterületen Barn Swallow néven ismert, amelyből a „barn” az istálót a „swallow” pedig a fecskét, közvetlen fordításban „nyelő”-t jelent amely a madár élelemgyűjtési módjára utal.

Molnárfecske

(Delichon urbicum)

Ez a madár még az előzőnél is jobban tűri az ember közelségét. Nagyvárosok forgalmas utcáinak épületein is gyakran fészkel.

Molnárfecske A Molnárfecske

Társasági madár, olyannyira, hogy egyáltalán nem zavarja a többi fecske közelsége és fészkét nem csak hogy fajtársainak közvetlen közelébe építi, de gyakran azok fészkeire így hatalmas fészekólóniakat hozva létre.

Molnárfecske A Molnárfecske fészkén

Fészkeiket közvetlenül a mennyezet vagy eresz alá építik, és csak egy kisméretű félgöbölyű bejáratot hagynak. A fészek anyaga a molnár fecskék esetében is a környezetben fellelhető sár, amelyet csőrükbe gyűjtve sokszori fordulóval hordanak össze.

A molnárfecske a füsti fecskénél kisebb, nem annyira kedvelt madár, mert énekével nem szórakoztatja az embert. Tavasszal később érkezik mint a füsti fecske és őssel korábban indul déli telelőhelyére.

Partifecske

(Riparia Riparia)

Európa legkisebb termetű fecskefajtája amelynek élőhelye a folyóvizek, kisebb tavak környezetében található. Laza talajú löszfalak és homokbányák meredek partszakaszaiba készíti fészekodúját amely fél- de akár egy méter mély is lehet.

Partifecske A Partifecskék, odúfészkeik bejáratánál

Fészekodújának bélésére száraz fűszálakat vékony ágakat gyűjt, amelyben egy szezon alatt kétszer költ. Ősszel az előzőkben említett fecskéhez hasonlóan délre vonul, Afrikai Szahel-övezetben telel, ahol az aktuális víz és csapadékmennyiség erősen befolyásolja a madarak túlélési lehetőségeit. Száraz időszakban a mortalitás igen magas, de megfelelő időjárási viszonyok között is csupán 30-50% a visszatérő madarak aránya.

További fecskefélék:

Sarlósfecske- (Apus apus), Ázsia és Európa nagy részén honos, telelni viszont Afrika középső és déli részére vonul.

Halvány sarlósfecske - (Apus pallidus), Észak-Afrikában, Közel-Keleten, Kis-Ázsiában és az Arab-félsziget bizonyos pontjain él de már Európában is látták, Magyarországon viszont csupán egyetlen alkalommal került feljegyzésre jelenléte.

Havasi sarlósfecske - (Tachymarptis melba vagy Apus melba), nyáron Európa déli és Ázsia délnyugati részén, valamint Indiában látható, míg télen Afrika keleti és déli részére vonul.

Sertefarkú sarlósfecske - (Hirundapus caudacutus), élőhelye Ázsia de telelni Ausztráliába és Új-zélandra jár, azonban nyári időszakban egyes kóborló példányait Európában is észlelték.